EUFÓRIA - a Jelenlét anatómiája

Tisztelgés Robert Capa szellemisége előtt

Van egy kettősség, ami végigkísérte az egész eddigi életemet. Alkalmazott fotográfus vagyok — és művész. Megbízások, határidők, briefek — és belső víziók, csendek, kérdések. Sokáig párhuzamosan futott ez a két világ bennem, néha egymás ellen, néha egymást erősítve. Ma már tudom: nem kellett választanom. Ez a feszültség formált azzá, aki vagyok.

Az utam nem egyenes vonal volt. Voltak évek, amikor csak a munka vitt előre, és voltak pillanatok, amikor egyetlen érzés, egy villanás mindent újrarajzolt bennem. A fotográfia számomra nem dokumentálás, hanem állapot. Lelkiállapot. Jelenlét. Színtiszta erő. Az elmúlt években egyre tudatosabban kerestem azokat az arcokat, történeteket és helyzeteket, ahol az ember önmaga legigazibb verziójává válik. Amikor lehullik a kontroll, az ego háttérbe lép, és ami marad: a karizma. Ami nem póz, hanem jelenlét.

Innen született meg az EUFÓRIA gondolata.

Az alapötletet a múzsám adta. Ő az, aki végigkísérte az utamat, és támogatott akkor is, amikor én magam még nem hittem eléggé abban, amit csinálok. Szenvedélye a tánc. Amikor táncol, valami felszabadul benne — és a térben is. Olyan energiák mozdulnak meg, amelyek képesek a legszomorúbb embert is felrázni, felemelni, visszahozni az életbe. Ezt az állapotot számtalanszor átéltem mellette. De csak most értem meg igazán, hogy készen állok ebben a rezgésben alkotni. Nem formálni. Nem szűrni. Hanem visszaadni — kendőzetlenül.

Az EUFÓRIA során kivételes magyar származású, itthon és a nagyvilágban élő embereket mutatok be. Alkotókat, művészeket, üzletembereket, sportolókat. Nem celebritásokat keresek, hanem olyan karaktereket, akik eleve nagy hatást gyakorolnak a külvilágra. De nem a szerepükben akarom láttatni őket. Hanem abban a pillanatban, amikor átlépnek önmagukon. Amikor a lendület már nem kontrollált, hanem szabad.

Minden esetben lesz egyeztetés. Tisztelet, bizalom, közös nyelv — ezek nélkül nincs közös munka. De a pillanat nem lehet megrendezett. Nem koreografált. Nem újrajátszott. Azt a szikrát akarom érezni, ami ott és akkor megszületik, és egy az egyben közvetíteni a képeken keresztül. Ha nincs meg a rezgés, nincs kép sem.

Ez a kiállítás egyfajta tisztelgés is. Tisztelgés Robert Capa előtt — aki számomra az egyik legnagyobb fotográfus. Nemcsak azért, amit megmutatott, hanem ahogyan jelen volt. Ahogyan hitt abban, hogy ha elég közel vagy az emberhez, akkor a kép igaz lesz. Ez a gondolat mélyen bennem él, és az EUFÓRIA ennek a hitnek a folytatása, a saját nyelvemen elmesélve.

Ez a projekt az eddigi művészi utam megkoronázása. Nem lezárás — hanem megérkezés. Egy origó, ahol a tapasztalat, az intuíció, a nemzetközi látásmód és a személyes történet végre egy irányba mutat. Az EUFÓRIA nem egy klasszikus fotókiállítás lesz, hanem egy összművészeti élmény, ahol vizualitás, zene, technológia és emberi történetek találkoznak.

Nektek mesélem ezt most. Azoknak, akik láttátok a fejlődést, az útkeresést, a csendesebb időszakokat is. Az EUFÓRIAbelőletek is építkezik. Abból, amit tőletek kapok vissza. Ha bárkinek van javaslata egy karizmatikus személyre aki ismer és tökéletes lenne ebbe a tárlatba, kérem tegye mag az ajánlását itt emailben: hello@norbertbanhalmi.com

A részletek lassan bontakoznak ki. De az irány már megvan.

Eddigi munkásságom a kezdetektől napjainkig.